Hírek

Őszi szezonzáró a Hajdúdorogi Szövetkezetek SE csapatainál

2012. február 15. 13:26
Címkék: általános

Befejeződött a 2010/11 bajnokság őszi szezonja. Ennek apropójából beszélgettem a Hajdúdorogi Szövetkezetek SE ifjúsági csapatának két edzőjével, Gergely Péterrel és Kiss Miklóssal.

Először beszéljünk az ifjúsági csapatról, hiszen ők állnak hozzátok a legközelebb és róluk vagytok a legnaprakészebbek. Hogyan fejezték be az őszi szezont?

Az ifjúsági csapat a tavalyihoz hasonlóan zárt, első helyen. Ez számszerűsítve 36 pontot jelent. Tizenhárom mérkőzésből tizenkettőt nyertek, egyet pedig elvesztettek. Lényegesen javult a gólarányunk. Hatvanhárom rúgott gól mellett csupán hatot kaptunk.

A góllövő listán is jól teljesítenek a csatáraink. Huszonegy góllal az első helyen áll Pogácsás Balázs, a negyedik helyet pedig Szojka Péter hozta tizennégy góllal. Érdemes még kiemelni Szakál Tibort, aki hét gólt lőtt.

Történt-e változás a csapatban?

Lényeges változás csupán abban történt, hogy a fiúk már nem játszanak két fronton. Csak ebben a csapatban játszatjuk őket, természetesen úgy, hogy néha besegítenek a felnőtt csapatnak. Ezzel együtt stabilabbá vált a teljesítményük, és szinte állandó kerettel tudunk kiállni. A játékosok edzéslátogatása és a mérkőzéseken való részvételük a tavalyihoz képest pozitívan változott. Olyan kellemes gondjaink voltak, hogy azt kellett eldönteni, hogy ki az, aki aznap játszat és ki az, aki nem fér be a 18 fős csapatba. Sajnos a jegyzőkönyvbe csak ennyit lehet beírni, de volt, hogy 21-22 játékos is kijött. Ez nem csak a hazai, de az idegenbeli mérkőzésekre is vonatkozik.

Kell-e valamilyen problémával szembesülnötök a közeljövőben?

Nagy hátrány, hogy nincs közvetlen utánpótlásbázisunk. Ez a változás annak köszönhető, hogy a Hajdúdorogi Kalosz Koinonia SE nem folytatja tovább tevékenységét a gyermek-és serdülő csapattal, ugyanis nem indított csapatot. Ez azért is sajnálatos és érthetetlen, mert mind a városi önkormányzattól, mind a megyei önkormányzattól megkapták a maximális anyagi támogatást. Persze, ennek az a jó oldala, hogy az ifik eredményessége maximális. Nem okozott problémát, hogy több meccsre járnak, nem voltak túlhajtva, ezért elmaradtak a sérülések is.

Ha mindenképpen meg kell neveznünk egy problémát a csapaton belül, akkor azt mondanám, a fiatalságukból kifolyólag néha még előfordul, hogy a hétvégi szórakozás került előtérbe, a sportemberhez méltó felkészülés helyett. De természetesen vannak kivételek.

Az augusztusi interjúban kérdeztem, hogy a két csapat fiatalítása nem lesz-e kárára a csapatoknak. Így a szezon végén mik a tapasztalataitok?

Egyáltalán nem lett kárára, sőt, maradéktalanul bevált a fiatalítás, kiváltképp a védősoron. Szinte az egész mezőnyben a mi a védelmünk a legfiatalabb. Közülük is ki lehet emelni a '95-ben született Papp József teljesítményét, mert ő fiatal létére a védelem legstabilabb embere.

Mi alapján dőlt el, hogy ki kapja a legjobb ifinek járó serleget?

A csoportmegbeszélés alapján döntöttük el, hogy a csapat legjobb játékosa Pogácsás János legyen. Őt nem a rúgott gólokért választottuk,- bár azokat szerzett - hanem amiért rengeteg munkával, alázattal játszott mérkőzésről mérkőzésre.

Hogy teljesítettek az felnőtt csapatba átadott játékosok?

Ez év őszétől a felnőtt csapatba a két legjobb góllövő csatárunkat Bőthy Mihályt és Szabó Zoltánt játszattuk, akik az idény elején nagyon jó formát nyújtottak. A szezon második felében sérülések miatt kevesebbet szerepeltek, ezért az ifi csapatba kerültek vissza. Ott lassabb a tempó, kisebb a sérülés veszély, de a formába lendítésükhöz megfelelő. Rajtuk kívül 4-5 ember, - Pogácsás György, Pogácsás Péter, Rácz Ákos, Kerek Sándor, Hollik Antal - a szükségnek megfelelően játszott a nagy csapatban is. Ez lenne a követendő példa, hogy segítsék a felnőtt csapatot ahol tudják.

Változott-e a játékosállomány?

Az ifi esetében szinte nem, vagy alig változott. Ennek is köszönhető az, hogy ennyire stabil a csapat teljesítménye. A többi ellenfél csapatainak az átlagéletkora magas, így sok esetben már korosodnak ki, ellenben mi pedig most növünk bele az ifibe. Ezeknek a csapatoknak fiatalítaniuk kell, és ez idő, mire kijátsszák magukat. Ez nagy előny számunkra.

Nektek mikorra várható hasonló probléma?

Úgy 2-3 év múlva mi is ebben a szituációban leszünk, sőt rosszabban. A jelenlegi, illetve az évekkel ezelőtti gyermek-, serdülő csapat munkájának eredményeként különböző évjáratokban nem lesznek játékosaink. Őket nem, vagy jó esetben csak nagyon fiatalokkal tudjuk pótolni. Mondanom sem kell, hogy ezek mind negatívan fogják befolyásolni a teljesítményünket.

Van-e kifejezett támogatója az ifi csapatnak?

Igen van, mégpedig Bayer Ferenc, aki elismerve az ifik teljesítményét a teljes csapatnak egy garnitúra márkás szerelést küldött azzal a feltétellel, hogy az ő logóját kell a mezükre feltenni. A csapat a szezon második felétől ebben játszott.

Mikor kezdődik a tavaszi felkészülés?

Most novembertől 2011. január 15-ig átmeneti felkészülés van, mely során heti egy alkalommal találkozunk. Illetve van rá esély, hogy teremtornákon is induljunk. Január 15-től elkezdődnek a termi edzések, illetve ahogy az időjárás engedi mennénk ki a szabadba. Az edzéseket, foglalkozásokat mi ketten, elfoglaltságtól függően hol közösen, hol egyedül tartjuk, és fogjuk tartani az elmúlt másfél évhez hasonlóan.

Hol készültök a tavaszi szezonra?

A zárt termi felkészülést még nem tudjuk, hogy hol tudjuk lefolytatni. A Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézet már a tavalyi évhez hasonlóan heti egy alkalomra térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátotta a tornatermét. Ezért nagyon hálásak vagyunk Körtefái Istvánnak, amiért felajánlotta a termüket, de sajnos ez nem nyújt számunkra hosszú távú megoldást, hiszen az még az ifiseinknek is kicsi. Valahogy módot kell találnunk arra, hogy bejussunk a Sportcsarnokba. Tavaly ugyanis térítési díj ellenében sem fogadtak bennünket, így a felkészülésünket is zömében kint a hóban, a - 7 °C -ban a kinti sportpályán végeztük helyhiány miatt.

Lehet tudni, hogy mi határozta meg az ifisek teljesítményét ennyire pozitívan?

Nagymértékben befolyásolta az eredményüket, hogy a csoport gerincét alkotó '92-'93-as évfolyam játékosai általános iskola 2. osztályától együtt játszanak. Kiskoruk óta ismerik egymást, olyan tornákon, mint az Országos Góliát Döntő, vagy a Bozsik program keretében rendezett megyei bajnokság játszottak, sőt nyertek is. A szabadidejükben is sok időt töltenek együtt, így fontos, hogy a pályán is barátság van köztük. Jobban megy a játék, hiszen valójában szórakoznak.

Már többen megfogalmazták, hogy ez a csapat kinőtte ezt a bajnokságot, zömében félgőzzel nyerik a meccseket. Hogyan lehetséges a feljebb lépésük?

Köztudott, hogy a felnőtt csapat játéka, eredménye határozza meg azt, hogy melyik osztályban játszunk. A felnőtt csapatnak pedig ilyen tárgyi és anyagi feltételek mellett csak ennyire telik. Mivel ők jelenleg az M. II -ben vannak, így a fejlődést az ifisek számára csak úgy tudjuk biztosítani, ha a felnőttben játszatjuk őket.

Az ifi csapat a Bayer mezbenAz ifi csapat a Bayer mezben

Térjünk akkor át a felnőtt csapara. Hogyan zártak?

Tavaly ősszel a 11. helyen álltunk az összesítettben, de természetesen nem ebben az összetételben. Most a 4. helyen zártak, mindösszesen két vereséget szenvedtek, azt is az aktuális első helyezett otthonában. Emellett négy döntetlen és hét győzelem a mérlegünk. Mind eredményekben, mind játékban javulás tapasztalható.

Az egy évvel ezelőttihez képest mi változott?

A tavaszi kerethez képest ismét erősödött a csapat. Újabb két dorogi futballistát sikerült visszahozni, - Simicskó György, Simicskó Róbert - illetve Juhász Bertalan visszatért a csapatba, aki óriási -elsősorban pszichés - segítség volt, hiszen jelenlététől a csapattagok jobban érezték magukat. Így minőségileg is sokat javult a csapat.

Milyen problémákkal kell szembenéznetek?

A munkahelyi elfoglaltság miatt kevesebb időt tudnak szánni a felkészülésre és a meccsekre.

Az eredményjavulással változott-e a közönség létszáma?

Természetesen gyarapodott a közönségünk a csapatok teljesítménynövekményével arányosan. A felnőtt mérkőzésekre egyébként mindig többen jártak, azonban megfigyelhető, hogy az elmúlt időben az ifi mérkőzéseire is egyre többen kíváncsiak. Ennek egyébként nem csupán a jobb eredmények az okai, hanem az is, hogy szinte kizárólag hajdúdorogi játékosaink vannak, vagy olyanok, akik hosszú évek óta Dorogon játszanak. Beigazolódott a tavalyi feltételezésünk is ezzel kapcsolatban, miszerint a hazaiak vonzani fogják a családot, rokonságot, barátokat.

A csoportteljesítménnyel nőtt-e a felnőtt csoport támogatottsága is?

Javult, hiszen sok támogatást kaptunk, elsősorban tárgyi eszközökkel és szolgáltatásokkal támogatnak minket. A szülők és általunk szervezett bálon mindez meg is mutatkozott, viszont lehetséges, hogy ez mindezek ellenére sem lesz elég a következő évben arra, hogy megtartsuk az összefogott (egyébként elég tehetséges) focistákat. Ezért is reméljük, hogy 2011-ben minden irányból jelentősebb támogatást kapunk.

Az összetétel szempontjából van-e a felnőtt csapatnak hiányossága?

Egyértelműen a góllövés, hiszen nincs kimagasló teljesítményt nyújtó csatárunk, a játékosok egy-két gólt rúgnak. Az ifi csapat csatárai pedig még nem tudnak a felnőtt mérkőzéseken úgy teljesíteni, amennyire az szükséges lenne. Jellemző a csapatra, hogy a védő Szűcs Róbert lőtte a legtöbb gólt.

Kinek a játékát tudnátok kiemelni?

A játékteljesítmény alapján a két védő játékos, Szojka István és a '92-es ifi korú Simicsku Róbertet említhetnénk meg. Utóbbi a felnőtt csapatban is kiemelkedik munkájával. Összességében pedig Nagy Csaba kapust választották a szezon legjobb játékosának, tekintve, hogy végig kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Hajdúdorog csapata kapta ugyanis a legkevesebb gólt a bajnokság ezen szakaszában.

Mikor kezdődik a felnőtt csapat felkészülése?

Hasonlóan az ifikhez 2011. január 15. után kezdjük a felkészülést, de nekik még egyáltalán nincs zárt pálya biztosítva. Ez már tavaly is jelentősen rányomta a bélyegét mindkét csapat teljesítményére, hiszen a rossz idő miatt edzések maradtak el.

Melyek a következő időszak feladatai?

Mindenképpen az, hogy megfelelő csatárt tudjunk kinevelni a felnőtt csapat számára, akit az ifik közül emelünk ki. Reményeink szerint 2-3 éven belül beérnek, hacsak a továbbtanulás és a munka miatt nem hagynak el minket.

Van valami üzenetetek az olvasóknak?

A játékosok és mi is folytatjuk azt amint eddig csináltunk, és megtesszük mindent, ami tőlünk telik. A többi nem rajtunk múlik. Kérjük, hogy továbbra is kövessék figyelemmel a csapataink teljesítményét, hiszen megéri. Egyébként, mint az egyesület vezetősége, meg vagyunk elégedve mindkét csapat munkájával, hiszen az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesítettek.

(Sajnos a felnőtt csapatról az idő rövidsége miatt nem tudunk képet megjelentetni, ám ezt a hiányosságot a tavaszi bajnokság kezdetekor összeállított beszámolónkban pótolni fogjuk.)

Az őszi szezon ifi játékosaiAz őszi szezon felnőtt játékosai
Anga AttilaBőthy Attila
Berényi PéterDálnoki Zsolt
Bőthy MihályGál Gergő
Fekete CsabaGergely Péter
Fodor ZsoltGombos Mihály
Juhász BertalanHollik Antal
Lakatos MihályKerek Sándor
Lakatos ZsoltPapp József
Nagy CsabaPogácsás Balázs
Nagy ZsoltPogácsás György
Oláh ZsoltPogácsás János
Pajkos ImrePogácsás Péter
Péntek ZoltánRácz Ákos
Simicskó GyörgyRácz Csaba
Simicsku CsabaPálóczi Tamás
Simicsku IstvánSzakál Tibor
Simicsku RóbertSzojka Péter
Szabó ZoltánTamás Ferenc
Szojka IstvánTóth Mihály
Szűcs RóbertTóth Zoltán
Zoványi Pál

A 2010/11-es Hajdú-Bihar megye II. osztály Északi csoportjának őszi tabelláját ide kattintva érheti el.

Mosolygó Marietta